A szervezőknek, a Gaboard Winch-nek, és természetesen a Rebel Icons-nak köszönhetően nem csak filmeken, hanem élőben is be tudtuk mutatni, mit is jelent wakeboardozni.
Pénteken iskola után máris siettem ki a Maglódi útra, az esemény helyszínére. Ami meglepett, az a rengeteg látogató volt. Nagyon sokan érdeklődtek a mi sportágunk iránt is, mi pedig minden egyes alkalommal türelmesen elmagyaráztuk, mi is ez, ami dèlután, a folyamatosan tűző naptól kicsit kótyagosan már nem volt egyszerű :)
Szombaton az előző napon is hősiesen helyt álló Nagy Klaudia, Nagy Levi, Paládi-Kovács Áron, és természetesen Papp Laca - maga a Rebel Icon - mellett Zódor Norbert és Kis Benedek is kijött egy kicsit winch-ezni, és a wakeboardot népszerűsíteni. Utóbbi mindannyiunk meglepetésére wakeskate-el jött, így az is lehet, hogy lesznek, akik kifejezetten wakeskatezni szeretnének majd megtanulni a Nagy Sportágválasztó hatására :)
Én nagyon jól éreztem magam ebben a két napban, többek között Szabó Barbinak (Szabó Krisz testvérének) köszönhetően quadot vezettem, Klauval a kung-fu alapjaival ismerkedtünk, sőt még a karikás ostort is kripóbáltam!
A rendezvényen sok TV társaság is jelen volt és forgatott. Az első hír a Magyar Televízió Telesport című műsorában jelent meg.
Nézzétek meg itt [03:35 től kezdődően]!
Remélem máskor is lesz ilyesmire alkalmam, köszönöm a Felix Promotion-nek a lehetőséget! Viszlát a Sportágválasztó további helyszínein, hírekért figyeljétek a honlapot, képekért látogassatok el a Galériába, vagy kattintsatok ide!