OB Szeged
A múlt hét végén (pénteken és szombaton) Szegeden voltam, hogy részt vegyek az egyetlen hazai versenyen a szezonban: a XII. Wakeboard és Wakeskate Országos Bajnokságon. Számomra nagyon fontos volt, hogy megvédjem a tavaly megszerzett bajnoki címemet, ezért már szerdán megérkeztem, hogy minnél többet tudjak gyakorolni.
Sok ismerős rider is így gondolkodott, mert csütörtökre szinte a teljes mezőny megérkezett, és együtt csúsztunk, edzettünk.
Az edzések során sikerült az új trükkjeimet is stabilizálni, és egy valóban erős körrel vártam a pénteki selejtezőket, ahonnan végülis az első helyen jutottam a szombati döntőbe.
A döntők napjára minden szempontból ideális időjárás váltotta fel a változékony esős-napos időt, így napsütésben, melegben és tükörvízen versenyeztünk az Országos Bajnoki címért.
Amikor a mi futamunk előtt elkezdtem a bemelegítést éreztem, hogy jó formában vagyok... minden figyelmemet a körömre összpontosítottam, és arra, hogy a trükkjeim minél tisztábbak legyenek, és a kompozíciót is a lehető legjobban mutassam be. Először készültem egy körben három in-vert trükköt ugrani.
A vízen aztán elfogott a már ismerős verseny-érzés, és semmi másra nem figyeltem csak a köreimre, amiket hibátlanul sikerült teljesítenem. Amikor a második kör végén kiszálltam, tudtam, hogy sikerült: megvédtem a tavaly megszerzett bajnoki címemet.
A hosszúra nyúlt értékelés után újra a dobogo legfelső fokára álltam (ahogyan azt a planksee-i verseny után ígértem)!
Köszönöm szépen mindenkinek, aki segítette az egész szeonban a munkámat: szüleimnek, Gyurinak, Lackónak, Edének és Janinak (extra köszönet a SPY szponzorációért)! Köszönet illeti Papp Lacát az áldozatos szervező-rendező munkáért.
Gratulálok minden résztvevőnek és helyezettnek, viszlát a 2011-es szezon versenyein. Remélem, hogy többször találkozunk majd.
A versenyről készült képeket megnézhetitek ide kattintva, vagy a galériában. Részletes eredményekért katt ide!
Nagy köszönet Sas Dettynek a szenzációs képekért!!!
PeBi
|