King of the cable 2009 eredmények
A múlt hét végén rendezték meg a londoni Princess Cable Wakeparkban a már hagyományosnak számító King of the Cable verseny 2009-es futamait. Kinga tavalyi remek szereplése után az idén a Junior Men kategórában nyert magyar versenyző: Szóláth SZEBI Szebasztián.
A következőkben az ő beszámolóját olvashatjátok:
"Szeptember 15-én Bodnár Bence és jómagam (Szóláth Szebasztián) elindultunk Angliába a „King of the Cable” versenyre, két wakeboard bag-gel. A verseny előtt két nap állt rendelkezésünkre felkészülni, ami nem volt nagyon sikeres. Ugyanis nagyon szokatlan volt a pálya és az idő sem fogadott kegyeibe. A verseny előtti edzésen sikerült összeszedni magam és a selejtezőből a 3. helyen, Bence pedig a 4. helyen jutott tovább a döntőbe. Tisztában voltam vele, hogy az elődöntős köröm nem elég az első helyhez, tehát át kellett variálnom a trükkjeimet, hogy jobb, erősebb legyen a kompozíció. Ehhez szerencsére a hátországból is segítséget kaptam. Szakmai segítség Hegétől, lelki támogatás a szüleimtől érkezett. Másnap kipihenve, friss fejjel a döntők előtti edzésen beadtam az új körömet. Ekkor délelőtt 9:45 volt. Ezután hátradőltem és nyugodtan vártam a futamomat. Figyeltem a többi döntőt, hiszen a mások köréből is tanulhat az ember. Pár órával később a rajthoz szólítottak. Éreztem, ahogy az adrenalin elöntött, amikor a starthoz álltam és megcsináltam a tervezett trükköket. Boldogan kicsúsztam a partra. Tudtam, hogy nagyon ott vagyok. Átöltöztem és pár órával később odajött hozzám az ezüst- és bronzérmes versenyző, hogy gratuláljanak az aranyérmesnek, nekem. Este az eredményhirdetésnél a speaker ezzel a mondattal szólított a dobogóra: „In 2009 the King of the Cable in Junior Man division is Sebastian Szolath from Hungary!” Boldog voltam, mert úgy éreztem megérdemeltem az elismerést a teljesítményem után. Örültem, hogy ismét a dobogó tetején állhattam és képviselhettem Magyarországot és a szponzoraimat. Bence a 4. helyen végzett, aminek mindketten nagyon örültünk. A verseny után még maradt két szabadnapunk, amit londoni városnézéssel töltöttük. Először jártunk Londonban, úgyhogy volt mit nézni. A legjobban mégis akkor örültünk, amikor rátaláltunk Európa legnagyobb sapka boltjára. Be is mentünk a számunkra szentéjnek számító boltba és a „King of the Cable” megajándékozta magát 1-2 sapival."
Képek a Galériában, vagy katt ide!
A teljes eredménylista a következő:
King & Queen of Cable Gareth Stelfox - ENG Tor Young - ENG
Pro Women 1. Sophie Cordery - ENG 2. Tor Young - ENG 3. Alex Gardiner - ENG 4. Naja Puhan - SLO 5. Robbie Rendo - ARG
Pro Men 1. Nick Davies - ENG 2. Gareth Stelfox -ENG 3. Nico Von Lerchenfeld - GER 4. Freddy von Osten - GER 5. Lewis Cornwall - ENG 5. Tom Richter - GER 5. Ben Hitch - ENG 5. Peter-Pascal Schmidt - GER
Pro Wakeskate 1. Bret Little - USA 2. Kevin Cobb - AUT 3. Andy Kolb - GER 4. Taylor Dell - ENG 5. Yanick Von Lerchenfeld - GER
Junior Men 1. Szebasztián SZEBI Szoláth - HUN 2. Connor Jones - ENG 3. Dec Clifford - ENG 4. Bence BENC� Bodnár - HUN 5. Nick Lewis - GER 6. Joshua McMale - ENG
Masters Men 1. Andreas Voss - GER 2. Dave Ingram - ENG 3. Keith Hooks - ENG 4. Philip Lee - ENG 5. Stephan Flamm - GER 6. Lewis Hurst - ENG
Boys 1. Freddie Carter - ENG 2. Cain Hamilton - ENG 3. Jack Battleday - ENG 4. Samuel Guyett-Summers - ENG
Junior Women – Girls 1. Chloe Jones - ENG 2. Laura Christian - ENG
Amateur Men 1. Matt Crowhurst - ENG 2. Mike Burt - ENG 3. Louis Floyd - ENG
Groms 1. Scott Rosewell - ENG 2. Conor Floyd - ENG
Óriás respect és gratula Szebinek és Bencének!
PeBi
|