Szezon-nyitó a Hip-Noticson

Az idei szezont - remélem hagyományteremtő módon - nem az alig 10 fokos vizű magyar pályákon nyitottuk. Az egész család összepakolt és elmentünk a Hip-Notics-ra, hogy kellmesebb körülmények között tudjunk először a szezonban csúszni. Nagy meglepetésünkre Matte, Hegedűs Ákos és Kinga már egy nappal előttünk megérkeztek, így egésze népes magyar különítmény képviselte a hazai wakeboardot.

A körülmények valóban nagyon kellemesek voltak, már csak egy pár centi víz hiányzott a tavakból (főleg a nagy kábel tavából), de ezt a kis zavart leszámítva minden szinte tökéletes volt. Az első néhány nap azzal telt, hogy újból hozzászokjunk a vízhez-board-hoz, aztán kezdetét vette a módszeres edzés, hiszen nem titkolt szándékom volt, hogy az idei WWA világbajnokság helyszínén minél többet és minél hatékonyabban edzzek. Ezért igyekeztem kihasználni az időt, és annyit csúszni, illetve gyakorolni, amennyit csak lehet.

Tavaly ősszel már az elemekkel megismerkedtem, így csak az azóta elkészült King Rail-lel kellett megbarátkoznom, ami viszonylag hamar sikerült is. A fő feladatot az új invert trükkök jelenették, amikben nagy segítség volt a gyakorlópálya, ahol szintén sok időt töltöttem új trükkök gyakorlásával.

Amig én csúsztam, gyakoroltam, addig Benedek öcsém is vízre merészkedett és teljesítette eddigi leghosszabb menetét: hydro-val öt és fél kört csúszott a vizisí kábelen!!! Nagy gratula, büszke rá az egész család!!

Az idő jó helyen és jó társaságban gyorsan repül, így egy hajnalban arra ébredtünk, hogy indulni kell a reptérre, utazunk haza...

Egyszóval remekül indult az idei szezon, köszönet érte minden közreműködőnek. Remélem az idén még lesz alkalmam a Hip-Notics-ra elutazni, akkor már a VB-re, amire nagyon készülök!!

Aki jön, azzal ott, aki nem azzal pedig a hazai pályákon találkozunk!!

PeBi

ui.: képekért katt ide (Köszönet Niels Schmitz-nek - www.just-say-y.es)

 

Omszk Wake Centrum

Venice Beach Cable Park

Paládi-Kovács Áron

Horváth Kinga

Papp Laca

Vaskó Norbi

Tokay Máté

Fetzy's Wolrld

wakeboard.lap

aornsuveg.com

wakeboardosok.hu

Wizesblokk

Niels Schmitz

Vaskó Gábor

Boardforce

Hip-Notics

© PeBi 2009